KELLYSHINE x a texasi pacsirta visszatért, és erősebb, mint valaha
a királynő


Kelly Brianne Clarkson amerikai énekesnő és dalszerző. A texasi For Worth-ben született 1982. április 24-én. Édesanyja görög és ír származású tanárnő, édesapja wales-i. Ő a legkissebb gyermek a családban, két testvére van: egy bátyja, Jason és egy nővére Alyssa. Szülei egész kicsi korában elváltak, a három gyerek közül egyedül ő maradt édesanyjánál. Kelly egy film hatására úgy döntött, hogy tengerbiológiát tanul tovább, míg egy középiskolás tanárnője meg nem hallotta énekelni és be nem vette az iskolai kórusba. 2002-ben egy barátnője benevezte az akkor induló American Idol nevű zenei tehetségkutatóba, amit meg is nyert. 2003-ban megjelent első albuma, a Thankful, ami dupla platina lett. 2004-ben pedig már nem csak Amerika, hanem az egész világ megismerte második albumának, a Breakaway-nek köszönhetően. Napjainkban több mint 30 millió eladott albummal a háta mögött dolgozik ötödik stúdióalbumán, ami a Stronger címet kapta.

friss&kelly&karrier&média&oldal

 
munkálatok

Dark Side
Mi: kislemez
Státusz: kész
Mikor: 2012. június 5.
Hol: boltok, iTunes
képek | videó


Summer Tour
Mi: turné
Státusz: folyamatban
Mikortól: 2012. július 20.
Meddig: 2012. szept. 15.
Hol: USA


Get Up
(Cowboys Anthem)

Mi: Pepsi reklám
Státusz: folyamatban
Mikor: 2012. augusztus 15.
Hol: TV
képek | meghallgatom

6. album
Mi: album
Státusz: előkészületek
Mikor: 2013.
Hol: boltokban, iTunes
képek | meghallgatom

 
tweetek
 
Idolator cikk

Az egész világ meglepődött, amikor az akkor húsz éves Kelly Clarkson jelentkezett az  akkor induló American Idol-ba (és meg is nyerte azt). Milyen gyorsan elrepült ez az évtized, mi? A popsztár betöltötte a harmincat, és bár túllépte a harmadik ikszet is, még mindig tele van önbizalommal. Legyen szó akár dalról, interjúról vagy blogbejegyzésről, Clarkson mindig szókimondó, megosztja tapasztalatait a fiatalokkal, rajongóival és a nagyvilággal. Olvasd el a tíz kedvenc Kelly idézetünket, és győződj meg róla te is, hogy az agya is olyan erős, mint a hangja!

A szakértelemről: 
"Minden művésznek lehet egy-két rossz előadása, ezt meg lehet érteni, és ezen a tagadás sem segít. Engem akkor kritizáltak amikor remegve és remegő hanggal énekeltem, de a menedzserem és a kiadó is azt mondta, hogy "legközelebb megmutatod nekik" vagy, hogy "nem lehet minden előadás tökéletes"... ilyenkor csak venni kell egy mély lélegzetet, és elfogadni, hogy a dolgok nem mindig mennek a terv szerint és ez így van jól." (forrás
"A kiadóm azt akarta, hogy a Never Again-t adjam elő (Az Idol Gives Back show-ban). De én úgy gondolom, hogy reklámozni magamat egy jótékonysági eseményen pofátlanság. Az emberek éheznek és meghalnak, én meg egy ilyen keserű dalt adjak elő? És higyjétek el, mindenki azt akarta, hogy ezt a dalt énekelkem. Azért, mert nincs lelkük.  Képzeld el, hogy ülsz egy szobában, ahol az összes ember ellened van. Hallják, hogy mit mondanak? Profitálni az AIDS-ből? Viccelsz? Megsérteni egy egész nemzetet? Legszívesebben letagadnám." (forrás

A kapcsolatokról: 
"Nem, nem tudok felkapaszkodni / lassan csúszok / szóval ha akarsz engem / nem leszek olcsóbb / tedd a kezed a kezembe / és a szíved a zsebedbe" - I Do Not Hook Up 

"A szerelmen dolgozni kell. Nem jön könnyen. Lesznek rossz napok. Azon fogsz dolgozni, hogy szeress valakit, aki egy idióta tud lenni." (forrás)
"Az emberek nagyon aggódnak a kapcsolataim miatt. Amikor azt mondom az embereknek, hogy boldog vagyok egyedül, nem hisznek nekem. Azt mondják, hogy "nyomorultul kéne érezned magad egyedül."" (forrás)

Az erősnek maradásról: 
"Emberek, van egy sor ötletetek, hogy milyen is legyen egy popsztár. És a lényeg az, nos, ha én popsztár vagyok, akkor olyannak is kell lennem, akármilyen vagyok is valójában. Ez olyan, mintha egy szoba tele lenne Katy Perrykkel, Adele-ekkel, Rihannákkal, Lady Gagákkal, Ke$hákkal, az én hasonmásaimmal és Pinkekkel. Szerintem ez úgy lenne az igazi, ha mindenki egyedi lenne." (forrás)
"Ami nem öl meg, erősebbé tesz / egy kicsit magasabbra emel / az, hogy egyedül vagyok, nem jelenti, hogy magányos vagyok / ami nem öl meg, harcossá tesz / a lépteket könnyebbé teszi / nem jelenti azt, hogy eltüntem" - Stronger (What Doesn't Kill You)


A kinézetéről: 
"Ajánlottak egy olyan szerződést, amiben kikötötték, hogy mennyi legyen a súlyom. Ez az egyik kedvenc részem belőle, mert manapság sokat foglalkozom ilyenekkel. Pontosan 57 kilógramm voltam, és azt mondták, ha ledobok tíz kilót, leszerződnek velem. Én meg csak, hűha. És én, akinek a középiskolában étkezési zavarai voltak, azt gondoltam, hogy az Isten azért tett olyanná, amilyen voltam, hogy erősebb legyek, fel tudjam dolgozni az ilyen szituációkat." (forrás)
"Nem hordok sminket az utcán. Nem érdekel, hogy mit veszek fel. A fenébe is, volt, hogy pizsamában mentem iskolába!" (forrás)
"Utálok tornázni!" (forrás)

KellyShine ˆ

 

információ

Szerkesztő: Nika
Társszerkesztő: Tamii
E-mail: @
Nyitás: 2012. január 12. 
Téma: Kelly Clarkson
Oldal: KellyShine
Kinézet: 08. verzió (készítette: Nika)
CSS alap: CandyShop
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Köszönet a rengeteg információért és az általuk fordított interjúkért a KellyClarksonFan-nak és a KellCTexas-nak!

Az oldal NEM áll kapcsolatban Kelly-vel, Kelly családjával, ismerőseivel vagy menedzserével. A KellyShine mindössze egy rajongói oldal. Az oldalon található minden szöveges vagy grafikai tartalom saját fordítású, gyűjtésű, készítésű. A másolás illetve a lopás következményeket von maga után!

bejelentkezés/kijelentkezés

 

chatelde

Először is: KETTEN VAGYUNK, amennyiben ezt nem tartod tiszteletben, az üzenetedet nem vesszük figyelembe. A reklámokat töröljük, kizárólag a cseréink új kinézetét nézzük meg. Ha bármi problémád van, itt nyugodtan jelezheted, szívesen válaszolunk, amennyiben kultúráltan fogalmazod meg a mondanivalódat. 

 
 
elit csere


   
 

 várólista: ---

 

Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU