KELLYSHINE x a texasi pacsirta visszatért, és erősebb, mint valaha
a királynő


Kelly Brianne Clarkson amerikai énekesnő és dalszerző. A texasi For Worth-ben született 1982. április 24-én. Édesanyja görög és ír származású tanárnő, édesapja wales-i. Ő a legkissebb gyermek a családban, két testvére van: egy bátyja, Jason és egy nővére Alyssa. Szülei egész kicsi korában elváltak, a három gyerek közül egyedül ő maradt édesanyjánál. Kelly egy film hatására úgy döntött, hogy tengerbiológiát tanul tovább, míg egy középiskolás tanárnője meg nem hallotta énekelni és be nem vette az iskolai kórusba. 2002-ben egy barátnője benevezte az akkor induló American Idol nevű zenei tehetségkutatóba, amit meg is nyert. 2003-ban megjelent első albuma, a Thankful, ami dupla platina lett. 2004-ben pedig már nem csak Amerika, hanem az egész világ megismerte második albumának, a Breakaway-nek köszönhetően. Napjainkban több mint 30 millió eladott albummal a háta mögött dolgozik ötödik stúdióalbumán, ami a Stronger címet kapta.

friss&kelly&karrier&média&oldal

 
munkálatok

Dark Side
Mi: kislemez
Státusz: kész
Mikor: 2012. június 5.
Hol: boltok, iTunes
képek | videó


Summer Tour
Mi: turné
Státusz: folyamatban
Mikortól: 2012. július 20.
Meddig: 2012. szept. 15.
Hol: USA


Get Up
(Cowboys Anthem)

Mi: Pepsi reklám
Státusz: folyamatban
Mikor: 2012. augusztus 15.
Hol: TV
képek | meghallgatom

6. album
Mi: album
Státusz: előkészületek
Mikor: 2013.
Hol: boltokban, iTunes
képek | meghallgatom

 
tweetek
 
Walk Away 

A Walk Away az ötödik, és egyben utolsó kislemez a Breakaway-ről. A megjelenése után hamar elérte az arany minősítést, több mint 500 000 példányban kelt el. 2010-ben pedig több mint egymillió digitális letöltést számoltak össze. 
Kelly szerint a Walk Away az egyik legjobb dal az albumról, amit mindenki dúdolhat a kocsijában, és "az egész dal csak arról szól, hogy ha nem dolgozol valamin igazán, akkor hagyd abba, mert csak rosszabb lesz." 
A videoklipet Joseph Kahn rendezte, de ebben a videóban Kelly ötleteit is felhasználták. A klipben azt láthatjuk, ahogy Kelly énekel a tévében, és egyre több ember kezdi érezni a ritmust, a végére pedig mindenki fesztelenül táncol
Kelly mondta: "Ennek a történetét én magam találtam ki, és ez egy totál vicces videó, egy poén. Az ahogy sok ember szerepel benne, és őrültet csinálnak magukból, mert ugye mindenhol énekelnek, például van ugye egy srác, aki a felmosófával énekel és táncol,  és nem tudja hogy látják.. És ez erről szól, hogy mindenkinek vannak ilyen őrült pillanatai. Emellett az is különlegessé teszi számomra, hogy szerepel benne a bátyám, aki a tükör előtt táncol, süt róla hogy meg van magával elégedve, aztán hirtelen ledermed, amikor valaki benyit. Szóvel szerintem nagyot alakít benne!"

Kellyshine

 

információ

Szerkesztő: Nika
Társszerkesztő: Tamii
E-mail: @
Nyitás: 2012. január 12. 
Téma: Kelly Clarkson
Oldal: KellyShine
Kinézet: 08. verzió (készítette: Nika)
CSS alap: CandyShop
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Köszönet a rengeteg információért és az általuk fordított interjúkért a KellyClarksonFan-nak és a KellCTexas-nak!

Az oldal NEM áll kapcsolatban Kelly-vel, Kelly családjával, ismerőseivel vagy menedzserével. A KellyShine mindössze egy rajongói oldal. Az oldalon található minden szöveges vagy grafikai tartalom saját fordítású, gyűjtésű, készítésű. A másolás illetve a lopás következményeket von maga után!

bejelentkezés/kijelentkezés

 

chatelde

Először is: KETTEN VAGYUNK, amennyiben ezt nem tartod tiszteletben, az üzenetedet nem vesszük figyelembe. A reklámokat töröljük, kizárólag a cseréink új kinézetét nézzük meg. Ha bármi problémád van, itt nyugodtan jelezheted, szívesen válaszolunk, amennyiben kultúráltan fogalmazod meg a mondanivalódat. 

 
 
elit csere


   
 

 várólista: ---

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon