KELLYSHINE x a texasi pacsirta visszatért, és erősebb, mint valaha
a királynő


Kelly Brianne Clarkson amerikai énekesnő és dalszerző. A texasi For Worth-ben született 1982. április 24-én. Édesanyja görög és ír származású tanárnő, édesapja wales-i. Ő a legkissebb gyermek a családban, két testvére van: egy bátyja, Jason és egy nővére Alyssa. Szülei egész kicsi korában elváltak, a három gyerek közül egyedül ő maradt édesanyjánál. Kelly egy film hatására úgy döntött, hogy tengerbiológiát tanul tovább, míg egy középiskolás tanárnője meg nem hallotta énekelni és be nem vette az iskolai kórusba. 2002-ben egy barátnője benevezte az akkor induló American Idol nevű zenei tehetségkutatóba, amit meg is nyert. 2003-ban megjelent első albuma, a Thankful, ami dupla platina lett. 2004-ben pedig már nem csak Amerika, hanem az egész világ megismerte második albumának, a Breakaway-nek köszönhetően. Napjainkban több mint 30 millió eladott albummal a háta mögött dolgozik ötödik stúdióalbumán, ami a Stronger címet kapta.

friss&kelly&karrier&média&oldal

 
munkálatok

Dark Side
Mi: kislemez
Státusz: kész
Mikor: 2012. június 5.
Hol: boltok, iTunes
képek | videó


Summer Tour
Mi: turné
Státusz: folyamatban
Mikortól: 2012. július 20.
Meddig: 2012. szept. 15.
Hol: USA


Get Up
(Cowboys Anthem)

Mi: Pepsi reklám
Státusz: folyamatban
Mikor: 2012. augusztus 15.
Hol: TV
képek | meghallgatom

6. album
Mi: album
Státusz: előkészületek
Mikor: 2013.
Hol: boltokban, iTunes
képek | meghallgatom

 
tweetek
 
Érdekességek

Imád a tévé előtt punnyadni és csokit enni.
Gyűlöli az állati eredetű ruhákat és viselőiket, hiszen nagy állatbarát.
Nem dohányzik, még a füstjét sem bírja. 
A házában van egy mozi terem.
16 évesen rakatta be az első piercingjét az orrába, később a köldökébe is egyet. 
Minden Harry Potter filmet megnéz és a könyveket is olvasta. 
Az Addicted turné 10%-át rákos gyermekek megsegítésére adományozta. 
Régen szemüveges volt, majd az American Idol alatt kontaklencsére váltott, később pedig lézeres szemműtéten esett át. 
Szerinte sokkal fontosabb a kényelem, mint az, hogy jól nézzen ki. 
A nagy áttörés előtt porszívó ügynökként is dolgozott, de gyűlölte rátukmálni az emberekre a porszívókat, szóval hamar felmondott. 
A középsuliban lúzernek számított, rémálom volt számára az a pár év. 
Nagyon furcsának tartja, hogy míg régen ő nézett másokat a YouTube-on, most őt nézik több millióan. 
Imád kempingezni és kirándulni.
Az orr percingjét elvesztette és csak az American Idol után volt elég pénze arra, hogy újjat vegyen. 
Mai napig nem tetszik neki az All I Ever Wanted borítója, mert szerinte olyan, mintha nem is ő lenne rajta, de mivel mindenki másnak tetszett, rábólintott. 
Az előbbi albumra több számot is írt Katy Perry, de a Long Shot című számot nem akarta feltenni az albumra, mert szerinte az már túlságosan is Katy-s. 
Az egyik jó barátnője, Ashley Donovan egyben a sminkese is. 
A barátnőjének, aki benevezte az American Idol-ba, a verseny után vett egy Corvette márkájú autót. 
A My Decemberről az Irvine című szám arról a városról kapta a nevét, ahol Kelly megírta. A dalt egy barátja studiójában énekelte fel egyszer, ez került fel az albumra is. Azóta sem adta elő.
Az előbb említett albumról a Chivas című szám címadója egy whisky márka. A dal szövegét egy bárban írta egy szalvétára.

KellyShine ˆ

 

információ

Szerkesztő: Nika
Társszerkesztő: Tamii
E-mail: @
Nyitás: 2012. január 12. 
Téma: Kelly Clarkson
Oldal: KellyShine
Kinézet: 08. verzió (készítette: Nika)
CSS alap: CandyShop
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Köszönet a rengeteg információért és az általuk fordított interjúkért a KellyClarksonFan-nak és a KellCTexas-nak!

Az oldal NEM áll kapcsolatban Kelly-vel, Kelly családjával, ismerőseivel vagy menedzserével. A KellyShine mindössze egy rajongói oldal. Az oldalon található minden szöveges vagy grafikai tartalom saját fordítású, gyűjtésű, készítésű. A másolás illetve a lopás következményeket von maga után!

bejelentkezés/kijelentkezés

 

chatelde

Először is: KETTEN VAGYUNK, amennyiben ezt nem tartod tiszteletben, az üzenetedet nem vesszük figyelembe. A reklámokat töröljük, kizárólag a cseréink új kinézetét nézzük meg. Ha bármi problémád van, itt nyugodtan jelezheted, szívesen válaszolunk, amennyiben kultúráltan fogalmazod meg a mondanivalódat. 

 
 
elit csere


   
 

 várólista: ---

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!