KELLYSHINE x a texasi pacsirta visszatért, és erősebb, mint valaha
A Királynő


Kelly Brianne Clarkson amerikai énekesnő és dalszerző. A texasi For Worth-ben született 1982. április 24-én. Édesanyja görög és ír származású tanárnő, édesapja wales-i. Ő a legkissebb gyermek a családban, két testvére van, egy bátyja, James, és egy nővére Alyssa. Szülei egész kicsi korában elváltak, a három gyerek közül egyedül ő maradt édesanyjánál. Kelly egy film hatására úgy döntött, hogy tengerbiológiát tanul tovább, míg egy középiskolás tanárnője meg nem hallotta énekelni és be nem vette az iskolai kórusba. 2002-ben egy barátnője benevezte az akkor induló American Idol nevű zenei tehetségkutatóba, amit meg is nyert. 2003-ban megjelent első albuma, a Thankful, ami dupla platina lett. 2004-ben pedig már nem csak Amerika, hanem az egész világ megismerte második albumának, a Breakaway-nek köszönhetően. Napjainkban több mint 20 millió eladott albummal a háta mögött dolgozik ötödik stúdióalbumán, ami a Stronger címet kapta. 

friss&kelly&karrier&média&oldal&ikonok

 
Információ

Szerkesztő: Nika
E-mail: @
Nyitás: 2012. január 12. 
Téma: Kelly Clarkson
Oldal: KellyShine
Kinézet: 05. verzió (készítette: Nika)
CSS: CandyShop
Ajánlott böngésző: Google Chrome
Köszönet a rengeteg információért és az általuk fordított interjúkért a KellyClarksonFan-nak és a KellCTexas-nak!

Az oldal nem áll kapcsolatban Kelly-vel, Kelly családjával, ismerőseivel vagy menedzserével. A KellyShine mindössze egy rajongói oldal. Az oldalon található minden szöveges vagy grafikai tartalom saját fordítású, gyűjtésű, készítésű. A másolás illetve a lopás következményeket von maga után!

bejelentkezés/kijelentkezés

 
Elit Csere

  
   
   
   
   

 BETELT, BETELT, BETELT

 
Top Csere

www.vampir-naplok.gportal.hu
www.angelqueboyer.gportal.hu
www.legolasgreenleaf.gportal.hu
www.thaly.gportal.hu
www.nina-central.gportal.hu/
www.
taylorlautner-web.gportal.hu
www.
calvinharris.gportal.hu
www.everlasting.gportal.hu
www.
hey-rihanna.gportal.hu
www.
hollywood-secret.gportal.hu

 

               

Búcsúzom az egész GP-től

Írta: Nika // Kategória: oldal // Dátum: 2012. április 30.

Nem bírom tovább. Az egyetlen ok, amiért még leűltem a gép elé, az ez az oldal volt. Igen, nagyon szerettem ezt csinálni, de múlt időben. Már inkább kimegyek a szabadba sétálni egy jót a barátaimmal, inkább élem az életem. Mondhatnám azt, hogy az iskola miatt, mert két hét múlva elkezdődnek a vizsgáim, de nem. Ha akarnám, igenis folytatnám, de nem akarom. Azt se értem, eddig miért pazaroltam rá az időmet, mikor már nincs is ehhez türelmem. Lassan három éve szerkesztek, de kész. Itt és most lezárom a netfüggő korszakomat. És mindenkinek azt ajánlom, hogy kövesse a példámat. Kellyt természetesen még mindig imádom, sőt jobban szeretem, mint valaha. Aki szeretné megkapni a legfrissebb híreket róla, az kukkantson be ide és/vagy ide. Szóval mindenkinek sok sikert kívánok a vizsgáihoz vagy a tanévzáráshoz, és előre is kellemes, élményekkel teli nyarat! 

.

 

Urban Chat BTS videó

Írta: Nika // Kategória: videók // Dátum: 2012. április 30.

TKelly nemsokára szerepelni fog Keith Urban show-jában, az Urban Chat-ben. A híres énekes felrakott a YouTube csatornájára egy videót, ahol Kellyt is láthatjuk. 

.

 

Dark Side felvétel 

Írta: Nika // Kategória: képek // Dátum: 2012. április 29.

Tegnap megkezdődött a Dark Side videóklipjének a felvétele. Pár szemfüles lesifotósnak köszönhetően pedig mi is láthatunk pár képet a felvételről, és az utána következő kis KellBell féle bohóckodásról is. Kelly gyönyörű a képeken, ráadásul a képek nagyon jó minőségűek is, kukkantsátok meg őket.  Egyes források szerint a kislemez június 5-től lesz hallható a rádiókban. 

  

.

 

Voice of McDonald's

Írta: Nika // Kategória: képek // Dátum: 2012. április 29.

Kelly április 26-án részt vett a Voice of McDonald's nevű rövid kis zenei tehetségkutatón, pontosabban ő, Nita Whitaker és Ruben Studdart énekelt egy közös dalt a nyertessel, valamint fel is léptek. Videó sajnos nem készült, viszont három jó minőségű képet kaptunk az eseményről. 

  

.

 

Pop Music Festival reklám

Írta: Nika // Kategória: videók // Dátum: 2012. április 29.

Előkerült az első reklám a brazíliai Pop Music Festival-ról, amiben természetesen kedvencünk is feltűnik. 

.

 

Újjabb Glee feldolgozás

Írta: Nika // Kategória: videók // Dátum: 2012. április 27.

A Glee újjabb Kelly dalt dolgozott fel, ezúttal a Cry című gyönyörű dalt az All I Ever Wanted-ről. A számot Lea Michele énekli, aki többször is nyilatkozta, hogy ez a kedvenc száma az énekesnőtől. A dal a jövő heti epizódban jelenik meg. 

.

 

Duets interjú

Írta: Nika // Kategória: Duets, videók // Dátum: 2012. április 27.

A Clevver TV-nek köszönhetően megjelent egy hosszabb részlet a márciusban készült interjúról, amiben a Duets-ről van szó. 

.

 

 

Munkálatok

Mr. Know It All
Típus: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2011. szeptember 5.
Hol: boltokban 

Stronger
Típus: album
Státusz: kész
Megjelenés: 2011. október 21. 
Hol: boltokban 

SmoakStack Session
Típus: EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2011. november 24.
Hol: boltokban 

iTunes Session 
Típus:EP
Státusz: kész
Megjelenés: 2011. december 23.
Hol: iTunes 

What Doesn't Kill You
Típus: kislemez
Státusz: kész
Megjelenés: 2012. február 6. 
Hol: boltokban

The Voice
Típus: tehetségkutató
Státusz: folyamatban 
Megjelenés: 2012. február 5.
Hol: NBC csatorna

Dark Side
Típus: kislemez
Státusz: folyamatban 
Megjelenés: 2012 tavasza
Hol: boltokban 

Duets
Típus: tehetségkutató
Státusz: folyamatban 
Megjelenés: 2012.  május 24.
Hol: ABC csatorna

 
Chatelde
 
Twitter
 


SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATTT    *****    JAPÁN l MINDEN AMI JAPÁN KULTÚRA l HAVONTA NYEREMÉNYJÁTÉK l JAPÁN    *****    FARKAS SZEREPJÁTÉK! Gyere és nevelj te is farkast a lapon! Csak egy kattintás! Farkas szerepjáték! Gyere és nevelj!    *****    gyógyszerwebáruház    *****    Asztaldíszek az e-virag.hu oldaltól!    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    Honlapverseny! Nyeremény: 80 kredit + ingyen hirdetés! Jelentkezz Te is, és változtass a verseny állásán!    *****    Kövesd nyomon GERALD DEPARDIEU életét, és munkásságát!